A lassan mélyülő strand, ami nem csak akkor dobogtatja meg a szívünket, amikor meglátjuk, hanem akkor is, amikor elhagyjuk…
A legszebb naplementék helyszíne.
Nem messze a Golden Bay-től találjuk Ghajn Tuffieha-t, azaz az Alma Szemét (Apple’s Eye), Málta egyik legszebb strandját. A helyszínt szokták még Riviera Bay-nek is nevezni.
A Riviera elnevezés az öböl fölé emelkedő, egykor szebb napokat is megélt hotelről kapta. Ma csak a romjait láthatjuk (lásd alábbi videó)…

Az arany színű, sekély, homokos strandhoz közel 200 lépcső vezet. Ez lefelé nem egy nagy kihívás, felfelé viszont rendesen megdobogtatja az ember szívét. 🙂 (Megjegzem, van alternatív, kevésbé meredek út felfelé… A fenti videón látszanak is az odavezető ösvények)
Az öbölben mindössze egy vendéglő található. Bár konkurencia híján nem nevezhetjük a földkerekség legolcsóbb éttermének, a kilátás kárpótolja az embert mindenért. Mindenféleképp ajánlom, hogy legalább egy kávét / sört fogyasszatok el itt. A hangulat egyszerűen fantasztikus.
A strandszakaszt annak sekélysége miatt, valamint az itt uralkodó áramlatok miatt a víz gyakran átformálja, így néha elkeskenyedik az homoksáv, máskor kifejezetten szélesnek mondható… Bár a fürdőhely maximálisan gyermekbarát, a vizimentők által kihelyezett piros zászlót minden körülmények közepette maximálisan tartsuk tiszteletben.
Az öböl vize általában tiszta, bár előfordulhat, hogy az áramlatok felkapnak egy csomó tengeri füvet és kidobják azt a partra. Ilyenkor nem a legjobb pompájában találjuk a partszakaszt.
Télen is csodás élmény. Túrázók százai járják a kialakított túraösvényeket. Az elképesztő kilátás minden séta garantált jutalma. (Az első videón, a sétaösvények hálózatát madártávlatból láthatjátok). Körbesétálhatjuk a szem alakú félszigetet, vagy áttúrázhatunk a közeli Gnejna Bay-re. Fontos, hogy ezeket a túrákat lehetőleg zárt lábbelivel abszolváljuk.
A buszok végállomása a szomszéd öböl (Golden Bay) feletti parkolónál található, ám hazafelé induláskor a közeli Riviera megálló is tökéletesen ellátja a feladatát.
– 44 – Valletta (Mgarr > Mosta > Birkirkara > Valletta)
– 223 – Bugibba
– 225 – Sliema
– 101 – Mgarr (Gnejna Bay)
Megjegyzés: A 101-es busszal Melliehaba is eljuthatunk, ebben az esetben jobb, ha elsétálunk az említett végállomásig. További fontos információ, hogy a 101-es a Gnejna Bay-ig csak a nyári menetrend szerint közlekedik.
A buszozásról bővebben itt…